DIGITÁLIS KORSZAK (STEEL NB. IV. FORDULÓ)
Benkő Attila 2009.01.25. 17:56
A hétvégén került megrendezésre a Steel Nemzeti Bajnokság IV. fordulója! Női játékosunk, Kautzky Nóra az idei szezonban először vett részt a sorozatban, de ha már eljött rögtön meg is nyerte a hölgyek versenyét! Mi több, a Gilde DC. játékosával Vereczkey Dorottyával az oldalán, a páros első helyet is behúzták!
És igen! Itt van végre!!! A verseny tisztaságát immáron digitális szondával ellenőrzik a Szövetség részéről, újabb példát mutatva ezzel az olyan, még kevésbé fejlett dartskultúrával rendelkező országoknak mint például Anglia vagy Hollandia!
A tatabányai Sport Hotel DC rendezésében, a Lurdy Házban zajlott az idei Steel Nemzeti Bajnokság negyedik fordulója. A kapott információk szerint 106 férfi egyéni és 16 női egyéni nevezés érkezett. Hál’ Istennek a férfi mezőny létszáma stagnálni látszik ezen, a mai viszonyokat figyelembe véve, igen jónak mondható szinten! Klubunk legeredményesebb versenyzője ezen a szombaton ismét egy hölgyversenyzőnk volt, Kautzky Nóra személyében, aki egyéniben és párosban is az első helyig menetelt! Annak ellenére, hogy idén ez volt az első versenye, a steel országos bajnokságban, meggyőző, magabiztos játékkal rukkolt elő, megmutatva ezzel, hogy nem csak kizárólag a soft szakágban kell vele számolni! A mutatott játéka alapján, egyáltalán nem meglepő módon, tagja lett a Miskolcon, Finnország ellen mérkőző válogatott csapatnak! Szívből gratulálunk ehhez a nem akármilyen visszatéréshez!!! A férfi mezőnyben, a mieink közül Balogh Öcsi az 5., Szabados Attila a 9. Kocsis Zoltán a 17., Tamás Tibor a 17., Kárpáti Lóránt a 33., Rácz Zsolt a 65. helyen végzett. Ezúton is köszönet a rendező klubnak a helyszín biztosításáért és a feltételek megteremtéséért!
Eredmények:
Férfi egyéni: 1. Bezzeg Nándor(Gilde DC.) 2. Rucska József (Győri DC.) 3. Tax Tibor és Kaufmann Krisztián (mindketten Wings DC.)
Női egyéni: 1. Kautzky Nóra(Sarok Sörbár DC.) 2. Bódi Orsolya(Kavicsos DSE) 3. Vereczkey Dorottya és Szarka Zsuzsanna (mindketten Gilde DC.)
Férfi páros: 1. Bezzeg Nándor-Rucska József(Gilde, Győr)
Női páros: 1. Kautzky Nóra-Vereczkey Dorottya(Sarok Sörbár. Gilde)
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy az eléggé el nem ítélhető módon csalni próbáló és a két mérkőzés között egy pohár sört legurító és ezáltal jogosulatlan versenyelőnyre szert tevő játékosok elleni harc új korszakba lépett! A digitális korszakba! A „kitűnő” szabály életbelépése óta, alig telt el három forduló és a régimódi kristályos szondákat felváltotta, a még hatékonyabb digitális szonda! Klubunk idáig már több alkalommal segítette a versenyek léterjöttét eszközök kölcsönadásával és gondolom ezt ezek után is szívesen megtesszük! Azonban kissé furcsa, hogy a MDSZ a 17 éves fennállása alatt nem tett szert mondjuk 16 db, steel verseny megrendezésére alkalmas mobil installációra, nem tudott valamilyen konstrukcióban venni esetleg lízingelni, 16 db versenyek lebonyolítására alkalmas dartsautomatát, vagy legalább a táblák megfelelő megvilágítására alkalmas elegendő mennyiségű lámpát! Ez utóbbi, azt hiszem tényleg nem túl nagy beruházás! A lényeg, hogy digitális szondára már szert tettünk és ez feltételezhetően jobban szolgálja majd ennek a sportnak az ismertebbé és elismertebbé tételét mint az, hogy ha a Szövetség, a megfelelő tárgyi feltételek birtokában, bárhol és bármikor képes lehetne egy arra alkalmas helyen verseny lebonyolítására!
Ugyanitt meg kell még említeni, hogy az végképp nem volt szerencsés, hogy a megnyitó keretein belül 130-140 ember előtt három játékost NÉV SZERINT kiemeltek a későbbi szondáztatás kapcsán! Akárhonnan nézzük, ez egyfajta megbélyegzés és előítélet, ami egyáltalán nem korrekt egy sportvezető részéről és nem méltó egy megnyitóbeszédhez sem! Amennyiben az MDSZ honlapján olvasható előzetesben emlegetett sajtó képviselői is jelen voltak, úgy még inkább csúnya dolog volt megtenni ezt! Kíváncsi vagyok, hogy ki(k) és milyen alapon rúgták fel a szúrópróba-elvet és hogy gondolták azt, hogy név szerint említhetnek bárkiket is egy ilyen negatív sugallatú intézkedés kapcsán! Többen, az érintetteken kívül is jogos felháborodottságuknak adtak hangot, bár nem tudom ebből mennyi jutott el az MDSZ illetékeseihez és hogy ezt mennyire fogják majd figyelembe venni! Mindenesetre most ideírom, hogy ezen az ellenőrzésen átesett játékosok NEGATÍV eredményt produkáltak, sőt volt aki már előtte több alkalommal is! Egyébként is, mindenki igyekezett betartani a szabályokat! Az értelmeseket maradéktalanul és az értelmetleneket is majdhogynem! Reméljük ez a jövőben sem fog változni és hasonló sportszerű versenyeket látunk majd!
|