RETRO ARCOK III. KOCH RÓBERT
Benkő Attila 2009.02.16. 18:09
Első élményeink vele kapcsolatban, finoman szólva is elég vegyesek, mint ahogy Robi személyének megítélése is az, a többi dartsos által! Egy sorbanállás körüli vita az egyik régi füredi verseny nevezésekor, amely nem éppen irodalmi stílusban zajlott és egy kiszálló körüli verbális konfliktus valamelyik OB.-n, ahol szintén majdnem sikerült fenékig merítenünk szókincsünk tárházát! Játéka azonban, amit akkoriban bemutatott, vitán felül az eddigi magyar dartstörténelem legjobbjai közé sorolja őt!
1. Mikor vettél a kezedbe először dartsot és mikor jöttél rá, hogy nem is vagy ügyetlen hozzá?
1995-96 fordulóján.
Hogy van érzékem hozzá már gyerekkoromban kiderült, mert nagy kődobáló hírében álltam,de komolyra fordítva a szót, több mint 1 év után éreztem úgy(ez idő alatt sokszor napi 10 órát gyakoroltam), hogy akár versenyeken is kipróbálhatom magam.
2. Mi volt az oka, hogy jó ideig nem láttunk a versenyeken?
2002-ben versenyeztem utoljára, tehát kimaradt 6-7 év, aminek főleg anyagi oka volt, konkrétan míg 1999-2000-ben egy első helyezés 40-50 ezer Ft-t, addig 2002-ben csak 12 ezret ért ugyanez a teljesítmény. Tehát kénytelen voltam visszatérni a szakmámhoz.
3. Szerinted mi az oka annak, hogy a régi nagy létszámú magas díjazású versenyekhez képest, manapság mindkét tekintetben mérsékeltebb eseményeket láthatunk?
Erre a kérdésre igen nehéz válaszolnom, a versenyek anyagi hátterébe sose folytam bele, én csak magával a játékkal foglalkoztam. A létszám csökkenését nagy valószínűséggel az alacsonyabb díjazás befolyásolhatta.
4. Melyik volt életed versenye? Melyik sikeredre vagy a legbüszkébb?
Amire legbüszkébb vagyok természetesen az 1999-ben Lloret de Mar-ban a csapatvilágbajnoki cím elnyerése, egy kitűnő csapattal, melynek tagjai : Pipic János, Venkei Pál, Németh Zoltán, Koch Róbert és Székely Levente.
Az köztudott, hogy Sulijovic Mensur a példaképem, életem versenye hozzá kapcsolódik. 2000-ben Ricconeban vele indultam párosban az Európa Bajnokságon, ami számomra nagy megtiszteltetés volt. Ez egy igen magas létszámú verseny volt, ahol az első mérkőzésen vigaszágra kerültünk a Kiss Tibor- Anton Pein párostól. Innentől kezdve kiváló játékkal eljutottunk a döntőig, ahol ismét a Kiss-Pein párossal küzdöttünk meg, megszerezve az első helyet.
5. Tőled hallottam, hogy egy pár hónapig Szlovákiában éltél. Igaz-e, hogy ott a dartsból tartottad el magad és ha igaz, mennyire érte meg akkor ott versenyezni?
Életem második külföldi versenyén Kassán összebarátkoztam Martin Peterrel, akinél aztán 6-7 hónapot voltam Szlovákiában. Ekkor kiváló formában voltam, mindennaposak voltak a versenyek és mind egyéni, mind párosban nyújtott teljesítményem gondtalan életet biztosított.
6. Kit tartasz a jelenlegi legjobb magyar játékosnak és kit tartasz az eddigi mindenkori legjobb magyar dartsosnak?
Bevallom, nem figyeltem az elmúlt évek eseményeit, ezért erre a kérdésre pár hónap múlva tudok érdemleges választ adni.
A kérdés második felére a válaszom: Signor Kiss Tibor .Mikor először láttam játszani ledöbbentem teljesítményét látva (irigyelve)
7. Mit csinálsz, ha éppen nem dartsozol, mi tölti ki a mindennapjaidat?
Teljesen hétköznapi életet élek, dolgozom a szakmámban.
Szabadidőmet a családommal és a barátaimmal töltöm.
8. Az utóbbi egy-két hónapban újból megjelentél a versenyeken. Láttunk egy viszonylag szoros meccset a Bezzeg Nándi ellen és megnyerted a legutóbbi II. osztályú budapest bajnoki fordulót steel szakágban! Vannak-e komolyabb terveid a visszatérésed kapcsán és mennyire vagy ambicionált?
Nagyon jól érzem magam ismét ebben a közegben és itt szeretném megköszönni minden kedves darts-os sporttársamnak a visszatérésem fogadtatását!
Elsősorban a játék hiánya miatt kezdtem el újból versenyezni (az elmúlt 6-7 évben szinte nyilat se vettem a kezembe) és tervek nélkül vágtam bele. Bízva bízz…
9. Ha rajtad múlna min változtatnál a magyar dartséletben?
Ezt egy –két sör mellett szóban szeretném kifejteni :)
|